Napok óta a készülődés lázában égek. Hát igen. Elkapott. Bevásárolok, listákat írok, ajándékokat csomagolok, terítőt választok, és a stressz szintem biztosan az egekben - lenne, ha bármilyen stressz-mérő műszert rám kapcsolnának, de nem kapcsolnak. Szóval lelkesen készülődöm, miközben hallgatom, a „jaj ez a karácsony már csak a bevásárlásról és a stresszről szól” tömeges lehangoló média és templomi példabeszédeket. Én pedig lelkesen túlvállalom magam, mert közben dolgozom, mint minden normális ember, és közben izgatottan készülődöm, mint minden szerintem normális ember, és ettől megnő a „jól áll nekem a stressz” szintem, minden olyan embernek, aki normálisan lelkesülten készül az ünnepre.

Én egyszerűen szeretem a Karácsonyt. Odavagyok érte! Gyerekkorom óta lázban égek, ha eljön a készülődés ideje. Ma ugyanolyan lelkesedéssel irányítom a családi történéseket, mint ahogy annak idején részese voltam a csoda megélésének. Nyugodtan bevallhatom, hogy igenis stresszelek. Stresszelek, hogy időben meglegyen minden (ehhez nekem egyébként minden évben pont még egy hét hiányzik), hogy mindenkinek a legjobb ajándékot vegyem, hogy a nagymama idén nehogy tényleg csak a sütit küldje maga helyett, ahogy minden évben indulás előtt „megfenyeget” (ez mára a hagyományos koreográfia része), hogy jól sikerüljön a hal, és a gyerekek tátott szájjal és csillogó szemmell csodálkozzanak rá Karácsonyfára és az alatta lapuló ajándékokra.  Ki gondolja komolyan, hogy az ünnepi előkészületek minden stressz nélkül megúszhatók? És ki akarja minden stressz nélkül megúszni azokat? Mert aki ezt szeretné. az felejtse el a lelkesedést, a várakozás izgalmát és a boldog nevetést is.

Évek óta hallgatom, ahogy Karácsony előtt beindul a zümmögő kórus: „Már megint tele vannak az üzletek. Beindult a vásárlási láz. Az ünnepek előtti stressz tönkre teszi a Karácsonyt. Fölösleges költekezés, fölösleges vásárolgatás.” Már szinte sehol nem hallok örömhangokat, csak kioktató szólamokat. Mit tegyek, és mit ne tegyek. Mert még azok is akik, a Karácsony valódi fényét és értékét szeretnék visszaadni, azok is a fensőbbséges mindentudók pökhendiségével oktatnak ki, hogy mit és hogyan, és nem egyszerűen csak örülnek vagy igét hirdetnek.

Persze tudom, hogy a „vásárolj sokat, mert megérdemled és trendi leszel” manipulációnak köszönhetően sokan valóban túlvásárolják magukat, s ezzel később gondot okoznak maguknak. Jó, ha erre időnként felhívják a figyelmünket, és kínálnak helyette más alternatívákat. És ennyi. Azonban számomra legalább annyira visszatetsző, hogy mára sikké vált ez az ostorozás, és elfelejtjük, hogy igenis áldozatokkal – vagyis kompromisszumos pénz- és időbeosztással J - jár minden fajta ünnepi készülődés: kezdve a menü összeállításától az ajándékok rejtegetéséig. Felnőtt emberek vagyunk, nem szükséges mindig mindennek csak a visszáját és árnyoldalát mutogatni nekünk, elboldogulunk az élet napos oldalának feldolgozásával is. Az ostorozást, meg hagyják meg nekünk, majd önellátóan megoldjuk, ha akarjuk.  Azt gondolom, ha esetleg fáradtak vagyunk is a több napos- hetes készülődéstől, de ezt azzal a jóleső tudattal éljük meg, hogy másoknak örömet okozunk ezzel, akkor a rossz stressz átvált jó stresszbe, és már ugyanúgy örömünket szolgálja, mint minden boldog pillanat. És ez csak rajtunk múlik.

Ahogy kinézek az ablakon, egy kicsit szállingózik a hó, szürke, ködös a táj és a macskáim elégedetten nyújtóznak a radiátoron. Még néhány óra, átöltözöm ünneplőbe, és a hétköznapokból átlépek az ünnepbe. Hagyom, hogy átéljem a Karácsonyt tettestül – lelkestül, szőröstül-bőröstül. Mert ez az, amit tényleg megérdemlek, és megérdemlünk mindannyian.

Kívánok örömteli és meghitt Karácsonyt és boldog ünnepeket!

G.M.